Néhány tavaly megismert eset rávilágított arra, hogy jogrendszerünk az online módon megkötött (majd később esetleg módosított) szerződések kérdését, érvényességét meglehetősen hiányosan szabályozza, a bírói gyakorlat sem alakított ki egységes megítélést, és a hatóságok is igen-igen tanácstalanul állnak egy-egy bonyolultabb probléma előtt. Egyesületünk egyik fő célkitűzése, hogy az életünk interneten zajló részét legalább akkora jogbiztonságban működtethessük, ahogyan azt a világ többi részén a polgárok már megszokhatták, így fontosnak tartjuk, hogy a jogalkalmazás mielőbb egységes álláspontot alakíthasson ki e vitatott kérdésekben. Felkértük hát Bodó Balázst, a Budapesti Műszaki Egyetem Média Oktató és Kutató Központjának kutatóját és Telek Esztert, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karának PhD hallgatóját, aki a szoftverlicenszek alaki érvényességével foglalkozik hosszú évek óta, hogy összegezzék a világpiacon megismert gyakorlatokat. A munkájuk eredményeként elkészült szakértői dokumentumot most nyilvánosan is elérhetővé tesszük, amivel reményeink szerint fogódzót adhat a jövőben a hasonló kérdésekkel foglalkozó jogalkalmazóknak, mellettük pedig az esetlegesen bajba került magánembereknek is.
Szakértői vélemény - Bodó Balázs és Telek Eszter munkája
Néhány fontosabb megállapítás a dolgozatból:
"A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a szerződési feltételek megjelenítése, a
felhasználók felé történő kommunikációjuk módja elsősorban nem e szerződésszövegek
bonyolultságától függ, hanem a szolgáltató abbéli igyekezetét tükrözi, hogy
mennyire kívánja e feltételeket a felhasználó felé egyértelmően, áttekinthetően,
érthetően, könnyen befogadható, egyszóval transzparens formában
kommunikálni."
"A skála egyik végén találhatók azok a tisztességesen eljárni kívánó szolgáltatók, melyek
önérdeküket is követve mindent megtesznek azért, hogy a felhasználás előtt a
felhasználók tisztában legyenek a rájuk vonatkozó szabályokkal. Ezek a szolgáltatók
azon túl, hogy technikai eszközökkel ellenőrzik, hogy a felhasználó a szabályokat
megismerte és elfogadta, a közlés módjának helyes megválasztásával segítik is a
felhasználót a szerződés tartalmának megismerésében. A skála másik végén találhatók
azok a szolgáltatók, melyek a felhasználási feltételeket nem vagy rosszul
kommunikálják, esetleg kifejezetten megnehezítik a megismerésüket, illetve nagyon
alacsonyan szabják meg azt a küszöböt, amik a feltételek elfogadásának minősülnek."
"Rendszeresen előfordul ugyanis, hogy a fogyasztó regisztrál egy honlapon egy látszólag ingyenes szolgáltatás igénybevétele érdekében. Körültekintıbb böngészés eredményeképp kideríthetı volna, hogy a szolgáltatásért valójában díjat kell fizetni (sokszor nem is esetileg, hanem előfizetésként havonta, évente). Mivel azonban a szolgáltató az „ingyenes”, „díjmentes” stb. szavakkal hívja fel a fogyasztó figyelmét weboldalára, a nehezen elérhető díjazási feltételeket a felhasználó nem keresi, így csak a későbbiek során szembesül azzal, hogy kártyáját egy nem várt összeggel terhelték, vagy számlát kap egy ismeretlen szolgáltatásról. (A jelenséget a nemzetközi irodalom „subscription trap”-ként említi.) Különböző német bíróságok számos esetben állapították meg az ilyen típusú gyakorlat német törvényekbe ütköző voltát."