HTML

Az egyesület honlapja itt,


ahol megtalálod az MTE céljait, az egyesületét
történetét, alapszabályunkat és szervezeti
felépítésünket, valamint a legfrissebb szakmai
ajánlásokat és sajtóanyagokat is!

Az MTE az I-Com tagja

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

Elavult a kampánycsend intézménye

Katona Éva 2010.04.12. 13:08

Mint az a tegnap esti eseményekből is látszik (hosszas vita a kampánycsend időtartamán, az eredmények közlésének csúszása az elektronikus médiában, és eközben az interneten folyamatosan ömlő információk), a kampánycsend intézménye igen elavulttá vált.

Ma már egymásba mosódott a tömeg- és a magánkommunikáció, ezért a szabályozást újra kellene gondolni – mondta Gerényi Gábor, az MTE elnöke a Kreatívnak. Az egyesület választási ajánlásában korábban is hangsúlyozta már, hogy a kampánycsend intézményén változtatni kellene, mert a közösségi portálokon megjelenő felhasználói véleményformálást lehetetlen szabályozni. Ezzel az állásponttal ért egyet Weyer Balázs is, az Origo főszerkesztője, aki a lap blogján, a Post-It-en publikálta véleményét tegnap este.

A választási törvény szerint péntek éjféltől vasárnap este hét óráig az internetes tartalomszolgáltatók sem jeleníthettek meg olyan új anyagokat hírportáljaikon, amelyek közvetlenül vagy közvetve befolyásolhatják a választókat döntésükben, hét óra után azonban publikálni kezdték az exit poll-ok eredményeit.

"Mára a professzionális tartalomszolgáltatók helyett az internetes magánkommunikáció, azaz a felhasználói tartalmak adják az internetes tartalom többségét" - folytatta az elnök -, a blogok, a feltöltött videók, a facebookos üzenetek pedig mind az internet használói által létrehozott tartalmak. Ezért csak kérni lehet tőlük, illetve ajánlani lehet nekik, hogy a kérdéses időben tartózkodjanak a politikai megnyilvánulásoktól, de "betartatni nem lehet a kampánycsendet."

Gerényi Gábor úgy látja, hogy az internet ilyen értelemben már a kezdetekkor szürke zónát jelentett a fórumozók beírásai miatt.

Az MTE választási kódexe az idén külön részben foglalkozott a közösségi médiára vonatkozó ajánlásokkal. Eszerint a közösségi oldalakon keresztül közvetített üzenetek technológiailag felhasználói tartalmak ugyan, de bizonyos kommunikációs helyzetekben tartalmilag a szerkesztett anyagokkal mutatnak hasonlóságot. Ezért az olyan közösségi csoportok esetében, ahol a cél az, hogy a felület egy adott politikai vagy közéleti szereplő kommunikációs csatornájaként működjön, a kampánycsend betartásának felelőssége a közlőt terheli.

Az MTE kódexének alkalmazása az egyesület tagjaira nézve kötelező, a nem tag tartalomszolgáltatókra nézve csak ajánlást jelent.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mte.blog.hu/api/trackback/id/tr871914492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.