HTML

Az egyesület honlapja itt,


ahol megtalálod az MTE céljait, az egyesületét
történetét, alapszabályunkat és szervezeti
felépítésünket, valamint a legfrissebb szakmai
ajánlásokat és sajtóanyagokat is!

Az MTE az I-Com tagja

FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK

Feleslegesen és alkotmányellenesen korlátozná a KIM a magyar internetet

MTE-info 2012.11.09. 13:48

Nem célravezetőek és alkotmányellenesek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium módosító javaslatai a büntetőeljárásról és az elektronikus hírközlésről szóló törvényekhez. A Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete megérti és támogatja a jogalkotó szándékait, azonban megítélése szerint a módosítások elfogadása aránytalanul súlyos szankciókhoz, illetve a jogszerű, hasznos tartalmak a véleménynyilvánítás szabadságát sértő módon történő korlátozásához vezethetne.

 

A tervezett törvénymódosítás bevezeti az elektronikus adatok - például weboldalak - ideiglenes, illetve végleges hozzáférhetetlenné tételének intézményeit. Az új kényszerintézkedés végrehajtására első lépésben a tárhelyszolgáltató lenne köteles. Ha a tárhelyszolgáltató nem működik közre, akkor a hozzáférést az elektronikus hírközlési szolgáltatónak és a közvetítőszolgáltatónak kellene megakadályoznia. A blokkolást a bíróság rendelné el, a folyamat során az NMHH közreműködne.

 

Az MTE álláspontja szerint a javasolt megoldás több szempontból sem kívánatos.

 

-        A magyar jogrend jelenleg is tartalmaz eljárást a jogsértő tartalmakért viselt felelősség megállapítására – és ennek, ha bizonyítást nyer a jogsértés, akár súlyosabb következménye is lehet.

 

-        A blokkolás emellett aligha éri el célját, hiszen a vélelmezetten jogsértő tartalmat tulajdonosa nagyon egyszerűen áthelyezheti, többszörözheti más, nem blokkolt tartományokba, a felhasználók pedig már minimális ismeretek birtokában is kicselezhetik a rendszert.

 

-        Legvégül, komoly alkotmányossági problémák is felmerülnek a blokkolás gyakorlati megvalósítása során.

 

Érvelésünket a következőkkel támasztjuk alá.

 

1. A rendszertani probléma

 

Miközben érthető, hogy a jogalkotó általa hatékonynak ítélt eszközökkel kívánja biztosítani jogsértő tartalmak elérhetetlenné tételét az interneten keresztül, azonban a magyar jogrendszer jelenleg is tartalmazza az ehhez szükséges eljárást az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben (a továbbiakban: Ektv.). Az Ektv.-ben található értesítési-eltávolítási eljárás lényegéhez tartozik, hogy amennyiben a törvényben meghatározott közvetítő szolgáltató – beleértve a tárhelyszolgáltatót is -- nem folytatja le az eljárást, ugyanúgy felelősségre vonható, mint a tartalom közzétevője. Emiatt szükségtelen a készülő Btk.-ban további jogi szankció bevezetése, hiszen az Ektv. éppen a felelősségre vonhatósággal kapcsolatban fekteti le a szabályokat. Az a tárhelyszolgáltató, amely nem felel meg az eljárásnak, osztozik mind a polgári jogi mind a büntetőjogi felelősségben, mely adott esetben sokkal súlyosabb következmény is lehet, mint amelyet a jelenlegi tervezet tartalmaz.

 

2. A hatékonyság csak illúzó

 

A javasolt szankció nem érné el célját, mivel a kifogásolt tartalmak eredeti közlői rendkívül rövid idő alatt át tudják helyezni azt másik szerverre. Emellett nemzetközi példákból is kitűnik, hogy egy-egy oldal blokkolása megnöveli az oldal iránti érdeklődést, így gyakorlatilag a szándékolttal ellentétes hatást érné el a javasolt megoldással a jogalkotó. A műszaki lehetőségek szűkössége folytán, szintén nemzetközi példák ismeretében, az is kitűnik, hogy a szolgáltatók nem tudják a blokkolás követelményét oly módon teljesíteni, hogy csak a kérdéses tartalom váljon elérhetetlenné, így számos jogszerű hasznos tartalom is szűrésre kerülhet, mely sérti a véleménynyilvánítás szabadságát.

 

A javaslatból kitűnik, hogy a jogalkotó helyes célja a gyermekpornográfia elleni küzdelem. Azonban ezt a célt semmiképpen nem a javasolt eszközökkel kívánatos elérni. Gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyermekpornográfia elleni küzdelmet, mint minden felelős ember, az egyes szolgáltatók munkatársai is kiemelt fontosságú ügyként kezelik, ahogyan a szolgáltatók intézményi szinten is ugyanezt teszik. A gyermekpornográfia eseteiben az eltávolítás egyértelműen, gyorsan és hatékonyan működik.

 

3. Alkotmányossági gondok

 

Az MTE álláspontja szerint a vélelmezetten jogsértő tartalmak túlnyomó többsége esetében az elektronikus hírközlési szolgáltatók által való elérhetetlenné tétel aránytalanul súlyos szankció.

 

Az továbbá, hogy az NMHH által vezetett központi elektronikus hozzáférhetetlenné tételi határozatok adatbázisa (KEHTA) nem nyilvános, azokba csak a bíróság, a törvényességi felügyeletet gyakorló ügyész és az országgyűlés illetékes bizottságának tagjai tekinthetnek be, ellentmond a jogállamiságnak. Egyfelől érthetetlen a javaslat, hiszen a lista tartalmát képező bírósági ítéletek nyilvánosak, másfelől egy titkos, az állampolgárok által nem megtekinthető lista létezése azt a látszatot kelti, hogy az adatbázisba más internetes oldalak is bekerülhetnek, ami sajnálatos módon teret ad az állami cenzúra létét sugalló értelmezéseknek.

 

A konkrét szövegtervezet az elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tétele esetén nem biztosít fellebbezési jogot az elektronikus hírközlési szolgáltatóknak, ami az Alaptörvény XXVIII. cikkébe ütközik:

 

(7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.

 

Összességében a javasolt szabályozás álláspontunk szerint nem célravezető és nem alkotmányos, így javasoljuk, hogy az országgyűlés elé terjesztendő javaslat a fenti megoldásokat ne tartalmazza. Az MTE fenti észrevételeit eljuttatta a jogszabályt előkészítő minisztériumhoz, és eddigi gyakorlatához hűen minden erőforrását készséggel állítja a valós problémákat hatékony, életszerű, egyben alkotmányos módon kezelő jogi megoldások kialakításának szolgálatába.

 

Címkék: állásfoglalás törvénymódosítás elektronikus hírközlés

42 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://mte.blog.hu/api/trackback/id/tr274898876

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Feleslegesen és alkotmányellenesen korlátozná a KIM a magyar internetet 2012.11.09. 16:12:01

Megértjük a jogalkotó szándékait, azonban a módosítások elfogadása aránytalanul súlyos szankciókhoz, illetve a jogszerű, hasznos tartalmak a véleménynyilvánítás szabadságát sértő módon történő korlátozásához vezethetne.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

magyar ember teli szájjal 2012.11.10. 08:09:01

Á, gyerekpornót csempésznek majd egy-egy kommentbe a Milla, Együtt vagy az index honlapjára, gyorsan csinálnak egy screenshotot, majd lelövik az oldalt és indulhat az évekig tartó pereskedés. Zseniális.

Squid 2012.11.10. 08:09:38

Rohadt bloggerek, rohadt sajtószabadság, rohadt szólásszabadság! Hogyan képzelheti az ember a NER-ben, hogy nem CSAK és kizárólag az ellenzéket szidja, és a szájára meri venni ne adj isten kritizálni a kormányt...

Blaszfémia! Rendes fasza cenzúrázott internetet, mint Kínában! Ott aztán rend van semmi rebellió!

A Fidesz azzá vált ami ellen való harc okán létrejött. A kör bezárult...

Putyilov gyári melós 2012.11.10. 08:10:15

Hehe, az elvtársak csak bohócot csinálnak magukból, a netcenzúra még álmaik Kínájában se működik.
A mikroblogok kijátszák a cenzúrát és aki tud a sorok közt olvasni, az pontosan képben van ott is.

Mire is jutnak az elvtársak a 77 milliárddal kisámfázott csilivili MTVAs agit-proppos bolseviki agymosodáikkal?
A kutya se kíváncsi rá, a blogokból lehet nálunk is tájékozódni.

Úgyhogy sok sikert a CENZOR elvtársaknak, jókat fogunk rajtuk és a Párton röhögni!

OkoskaTo:rp 2012.11.10. 08:10:50

Az alkotmányellenes, amit az alkotmánybírósági határozat előtt (rosszabb esetben után) nem emeltek be az alaptörvénybe.

"Viktor! Orwell az 1984-et nem kézikönyvnek írta."

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.11.10. 08:11:09

" a magyar jogrendszer jelenleg is tartalmazza az ehhez szükséges eljárást ... 2001 évi törvény"

Ezek szerint az MSZP-SZDSZ koalíciónak megvolt a lehetősége, hogy betiltsa a kuruc.infot-t 8 éven kersztül.

De nem tiltották be, és a blog következményeknént azokból mert nem is akarták.

kirsten 2012.11.10. 08:11:19

Szhemét mocskos banda. Persze szeretnék befogni az emberek száját, de mi akkor sem vagyunk hülyék.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.11.10. 08:12:51

"Feleslegesen és alkotmányellenesen korlátozná a KIM a magyar internetet"

Feleslegesen és észellenesen korlátozza az MTE a kommenteket?

Pikk 2012.11.10. 08:12:51

Meneküljön innen mindenki, aki tud.

M_R 2012.11.10. 08:12:51

Erőlködnek az elvtársak, nem tetszik nekik a más vélemény...

különvélemény 2012.11.10. 08:12:51

"sérti a véleménynyilvánítás szabadságát."

Hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg.

Nincsenek hozzászólások.

LOL

red shield rapresentative 2012.11.10. 08:12:51

Emberek! Ennél már nincs lejjebb. Ez itt valami nagy pénzkereset egy családi vállalkozásnak. Évi 80 000 gyermek x haszon.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően ezentúl minden kismama ajándékot kap szülés után, egy magzatot és egy szívet ábrázoló ajtódíszt, amelyen az "Isten hozott" felirat szerepel – mondta Soltész Mikós az MR-1 Kossuth Rádió műsorában. A szociális és családügyi államtitkár szerint a kormány intézkedései miatt nőtt a születések száma.

propeller.hu/itthon/2539692-orbanek-megajandekoznak-minden-kismamat?utm_source=atv-hu&utm_medium=partner

Egy igaz ember 2012.11.10. 08:12:51

Mai hír:
"Feljelentették a Népszava kommentelőit"

"Büntetőeljárást folytat a Népszava internetes kommentelői ellen a XVI. kerületi rendőrkapitányság. Az eljárás Az Ezren tüntettek Papcsák ellen című, a lap online felületén még áprilisban megjelent cikkéhez érkező hozzászólások miatt indult.
Mivel személyiségi jogi perről van szó, a lap jogi képviselője szerint egyértelmű a következtetés: a feljelentő maga Papcsák Ferenc, Zugló fideszes polgármestere.

Papcsák négy hozzászólást kifogásolt, ebből csak kettő látható a honlapon, a másik kettőt moderálták. Az egyik kommentelő azt írta: "Én, magam három unokám nevében tiltakozom minden további adó, illeték, sarcolás ellen!! Szemét, aljas mentalitásra vall, ha kommunális adóval, bölcsödei gondozási díjjal, bérek+nyugdíjak+adóbefizetés+stb után forgalminak nevezett adóval akarja helyre állítani az önkormányzat, az állam pénzügyi egyensúlyát. Járuljanak hozzá a nagy jövedelműek, vezessék be újra a többkulcsos adózást!!! Fizessen Papcsák úr és szemérmetlen, népnyúzó bandája!!!"

A másik hozzászóló úgy fogalmazott: "Ennek már nagyon ideje volt, mert amit ez az őrült fitnyiszes polgármesternek titulált gerinctelen művel, annak véget kell vetni. Százmilliók mennek el tanácsadó cégekhez, akkor ez a senki mihez ért???"

A lap ügyvédje szerint a két vélemény nem lép túl a vélemény-nyilvánítás szabadságának keretein.

A rendőrség a büntetőeljárásról szóló törvényre hivatkozva a "felhasználói nevek személyek azonosításához szükséges adatokat" kérte a Népszava. A lap bár köteles lenne ennek eleget tenni, de keresi annak jogi lehetőségét, hogy mégse kelljen kiadni a személyes adatokat.

A Népszava kommentárja szerint vadásznak olvasóikra. Kárpáti Iván szerkesztőségi vezető azt írja: "Miről szóltak ezek a kommentek? Összefoglaljuk: nem tetszik a rendszer! A kifogásolt szövegek egy részét már mi sem találjuk, mert moderátorunk még akkor törölte őket. Ami megmaradt, vegytiszta véleménynyilvánítás (a parlamentben durvábbakat hallani), de a jelek szerint valaki a szívére vette és feljelentést tett. Mert ilyen cizellált az Ő lelke."

Felháborító. Lehet, hogy az index kommentelői, majd talán én is, sorra kerülök? De mit tesznek majd akkor, ha a politikai erejükkel szemben az átlagember a fizikai erejével él? Mit képzelnek ezek magukról?

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.10. 08:12:51

Az NMHH, melynek dicső tagjai arra is képtelenek, hogy a nekik feltett kérdést pontosan értelmezzék és arra válaszoljanak, amit az ember kérdez tőlük. Szép. Előre az észak koreai "demokrácia" útján! Éljen Ho Shi Vikhtor! :D

A csótány is ember 2012.11.10. 08:12:52

Jó lenne tudni mi a cél, akkor lehetne megoldásokon gondolkodni...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2012.11.10. 08:12:52

meg lesz a nagy magyar tűzfal is, nem csak a kínai (az észak koreai és a belorusz, stb diktatúrák tűzfalai gagyerákok, mert vagy nincs mit/miket/kiket szabályozni, vagy nincs hozzá rendes technikájuk)

makacs szennyeződés 2012.11.10. 08:12:52

a fideszeseknek már nem lehetett könnyű kitalálni, hogy ez alkalommal hogyan tudnának még mélyebbre süllyedni.
de sikerült.
:)

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.11.10. 08:12:52

A "blokkolást" bíró rendelné el, a független, 70 éves korukig üzemelő bírók egyike. Ebből következően az intézkedés nem lehet jogellenes. Vagy igen?

"Az új kényszerintézkedés végrehajtására első lépésben a tárhelyszolgáltató lenne köteles."

Tehát: 1) nem azonnal blokkolja a cenzúra az egész internetet, benne "a jogszerű, hasznos tartalmak" rengetegével, hanem leszólnak a blog.hu-nak, hogy takarítsátok ki a gyerekpornót innen és innen, mert seggbe lesztek rúgva. 2) A szolgáltató a blokkolást célzottan a tárterületre tudja korlátozni, nem az egyebekre, nem kell tehát beszarni rögtön attól, hogy a cenzúra valami ürüggyel letiltja az egész internetet.

"Ha a tárhelyszolgáltató nem működik közre, akkor a hozzáférést az elektronikus hírközlési szolgáltatónak és a közvetítőszolgáltatónak kellene megakadályoznia."

Vagyis ha az első utasítást elngedi a füle mellett az, aki, akkor van második könyörgés is az upc-hoz, t-online-hoz, vagy mi a szentség a nevük. Ők is rossz esetben az adott tárhelyszolgáltatót tudják elkülönítve kinyírni, így tehát beszarás mint fent.

Harmadik lépésben jön az hogy ha már mindenki leszarja az állam utasítását és a törvényt, akkor az állam végre odavághasson. Mert itt akkora demokrácia van, hogy a gyerekpornót 15-30 napig tartó ügykezelésnek meg mit tudom én, mi mindennek lejártával szabad csak kinyírni.

"A javasolt szankció nem érné el célját, mivel a kifogásolt tartalmak eredeti közlői rendkívül rövid idő alatt át tudják helyezni azt másik szerverre."

Értem. És ha nem tudják? Vagy a másik szerver egy jó szűrővel kapásból kilövi őket? Talán eteni és ruházni kell ezt az új passzust, hogy nem szabad fölöslegesen bevenni a szabályok közé? Nem ezen múlik, sajnos, a jogszabályok összehangoltsága és átláthatósága, így tehát ha tényleg a gyerekpornó, de bármilyen súlyos bűncselekmény megakadályozása a cél, a tét, akkor szerintem belefér még ennyi a nagykönyvbe.

"egy-egy oldal blokkolása megnöveli az oldal iránti érdeklődést, így gyakorlatilag a szándékolttal ellentétes hatást érné el a javasolt megoldással a jogalkotó."

Konkrétan hogy? Főhírként megírja az Index, hogy basszus, a hatalom megbénította a http://www.akármi gyerekpornó-oldalt, a szemetek, itt a cenzúra, lázadjunk? Kattintson mindenki oda, hadd érezzék, hogy itt mi vagyunk a hatalom? Akik a hír (?) hallatán különös kedvvel kezdik keresni a talán elköltözött oldalt, azok súlyos bűncselekményt követnek el szervezetten, ugyanis a weblapok képelemeit, mint tudjuk, a böngésző a gépen tárolja, így pedig szerencsétlen kis puncik fotói fogják tarkítani az IECache készletét a demokráciáért lázadóknál. Ezek után meg is érdemelnék, hogy a hatalom odavágjon nekik, mert ezt én nem találom viccesnek.

Még egy lényeges dolog. Nem tudom, hogy a törvényalkotóknak pontosan mi a terve ezzel a módosítással, de ha nálam azért nem lesz két napig internet, mert a rendőrség rácsapott a piros gombra, látván, hogy valakik a neten szerveznek például egy bombamerényletet a jövő hétre, akkor azt mondom, hogy persze, tényleg nagyon kényelmetlen, de akkor is erre volt szükség. És ilyen esetben remélhetőleg nem kezdenek el levelezni a szolgáltatókkal, hogy a merényletszervezőktől legkésőbb harminc napon belül tessék elvenni a netet, de persze lehet fellebbezni.

Vannak esetek, amikor a józan ész a szabadság csorbítását kéri a biztonság és a szabadság megtartásához.

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2012.11.10. 08:38:09

Komolyan mondom elmennek már a -cenzúrázva- ezzel a sok-cenzúrázva-, -cenzúrázva-, -cenzúrázva-. És egyébként is -cenzúrázva-.

Nah így hirtelen összefoglalva.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.10. 08:50:55

Az egyik hozzászólásban láttam a "pedofil" szót, szóval jelentem is az oldalt!

agregory 2012.11.10. 09:22:39

@Androsz: Te tényleg ennyire naiv vagy? megeszem a monitorom, ha ezeket igazán érdekli a gyermekpornó elleni harc! Szerinted Kína és ÉK miért korlátozza/cenzúrázza a netet?? Csak nem a hatalom megtartása miatt? (nem vagyok ballib, meg komcsi, meg szélsőjobb, meg hasonló, tehát ezeket kérem mellőzni!)

belekotty 2012.11.10. 10:07:17

Hogy a <cenzúrázva> elmennek ám, <cenzúrázva> meg!

gabcigirl 2012.11.10. 10:07:30

Elvtársak kicsit benézték a dolgot. Nem a véleményektől kell fosni, hanem meg kellene nézni, miért gondolják Zemberek azt, amit :S

Legtöbb ember valami miatt nem nagyon tud értékelni egy olyan garnitúrát, aki szisztematikusan ott ...-ik ki vele, ahol csak tud.

citrix 2012.11.10. 10:07:30

A kedves vezető egy ominózus pillanatában kifakadt:én nem a diktatúra ellen hanem annak személyei ellen harcoltam.Értsd:a diktatúrában látom önmagam megvalósítását.Aki nem csatlakozik a NER-hez,az ellenség akit minden eszközzel el kell lehetteleníteni,el kell hallgattatni.Ez lehet hogy nem ma de holnap mindenképpen végrehajtandó,egy rendes diktatúrában már csak így szokás.Egy vezér,egy nemzet,egy akarat.Ismerős a szlogen,honnan is?A pártállam bája még mindig sokaknak tetszik,de nagyot fognak csalódni.A PÁRT mint gigantikus polip terjeszti ki magát,akaratát minden családra,egyénre,szervezetre,ez a szent cél.Kis Lukasenkót választott a nép magának akitől soha nem tud megszabadulni,hála a kétharmad teljhatalmának (Orbán akaratának).Az egészben az a szomorú,hogy uniós tagok lévén semmibe véve az unió jogelveit mindennek szabad folyást engednek;a személyi kultuszon alapuló önkényuralmi rendszer számukra teljesen elfogadható,nyíltan a tagállamok arcába köpve.Ezt tragikus megélni.

smidgen 2012.11.10. 11:00:13

akármilyen cenzúra az adott kormány végét jelentené, ezt a nemzedéket már nem lehet el zárni az internet elől

gertan 2012.11.10. 11:00:13

Jelenleg is folyik cenzúrázás minden fórumon. A honlapszerkesztők tetszésük szerint törölnek hozzászólásokat és nem csak olyan esetekben, amikor a felhasználási feltételekben foglaltaknak, vagy törvénybe ütköző kijelentést tesz valaki...

Szóval nem kell a nyafogás, mert a tartalomszolgáltatók teszik azt napi szinten, ami ellen most lázadnak. Lázadnak? Nem, futnak a pénzük után...

jolaca 2012.11.10. 11:00:13

@Androsz: Hogy lehet valakinek ennyi energiája mellébeszélni? Te vagy egy ősnaív grafomán vagy, vagy - és sajnos a jelen kurzus szerint ez a valószínűbb - egyszerűen a feladatodat végzed. A hatalom globális intézkedési-törvénykezési irányvonala, összképe szerinted a magyar interneten szervezkedő nemzeti/nemzetközi terrorizmus megtörését, illetve pár száz (ezer?) honi szexuálisan aberrált kiiktatását célozza - avagy a hatalom bebetonozásának (deklarált cél!) eszköze?

Csak azért kérdezem, mert a vitaindító bloggal szembeni ellenszenvedet sokkal rövidebben, frappánsabban is kifejthetnéd (példa mint fűszál a magyar ugaron). A bemutatott intellektuizáló mellébeszéd csak nevetségessé tesz.

Kámasuka 2012.11.10. 11:28:15

Ez a cenzúra 5letnek is rossz.

De azért fölösleges a balbágyoknak sírni miatta, ezt kifejezetten a mazsihisz sírta ki a kurucok ellen.

LajosPataki · http://lajospataki.com 2012.11.10. 11:28:33

@Androsz: Ez mi? Ezt most komolyan gondoltad?

Szoval roviden, azert kapjanak komoly cenzori lehetoseget, hogy a pedofil tartalmakat 30 nap helyett mondjuk 10 nap alatt vagy 1 nap alat le lehessen loni? Miert, mert az alatt a 20 nap alatt tobb emberbol lesz pedofil? Ragalyos vagy mi?
2 gyermekes apa vagyok, nem elek otthon. Itt meg a jatszoterek kornyeken sem lehet fotozni. Egyedul. Teleobjektivvel.
De nem csavarjak ki apuka kezebol a compact gepet amikor fotozza a kislanyat.
Mert akkor ez -elmeleted alapjan- agyuval verebre este.
..
Nem inkabb a kommunikaciot kellene fejleszteni a bloggerek ,tarhelyszolgaltatok es internetszolgaltatok kozott? Valahogyan, penzzel, dijjal akarmivel osztonozni oket a gyorsabb szuresre? Vagy a pedofil tartalmak felismereset szolgalo technika fejlesztesenek elosegitese, stb?

Állítsuk meg a ......... 2012.11.10. 11:38:21

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=598700

Feljelentették a Népszava kommentelőit
Büntetőeljárást folytat a Népszava kommentelői - internetes hozzászólói - ellen a XVI. kerületi rendőrkapitányság. Az eljárás Az Ezren tüntettek Papcsák ellen című, a lap online felületén még áprilisban megjelent cikkéhez érkező hozzászólások miatt indult.

Netuddki. 2012.11.10. 11:47:32

Akkor már nemcsak a netcenzúrát kéne átvenni a kínaiaktól, hanem a korrupt hivatalnokok, pártfunkcionáriusok főbelövését is...

StanLee · http://willkommen.blog.hu 2012.11.10. 14:38:16

Erről már volt cikk itt az Indexen. A törvényjavaslat elsődleges célja pl. az olyan oldalak elérhetetlenné tétele, mint a kurucinfó - még soha nem olvastam -, amik nem itthon vannak hostolva, és hiába keresi meg a magyar állam az usákiában hostolt oldal hozzáférését biztosító amerikai céget, hogy igazán lőjjétek már le, mert nem tetszik nekem a szólásszabadság nevében ott megjelenő cikkek tartalma, magasról tesznek rájuk.

A pedofil tartalmak tiltása persze szép dolog, de azért tegyük hozzá, hogy az igazán hardcore user nem a gugliban keresi a napi betevő falatot, hanem erre specializált hálózatokon, amikre igencsak nehéz bekerülni, de felderíteni sem a Mancika fogja a BM-ben egy kattintással, erre vannak nemzetközi szervezetek, hagyjuk inkább azokra a dolgot.

A harmadik meg az illegális, szerzői jogokat "tartalmazó" vagy "részben megosztó" oldlak ellen lenne, itt elsősorban a bittorent tracker oldalakat kell érteni. Az igazán szakképzett felhasználó viszont akkor is használni fogja ezeket az oldalakat, ha a bíróság be is tiltaná őket. A technológiák megvannak arra, hogy elérje a user az itthon blokkolt oldalakat.

A kommentek cenzúrázása meg amiatt butaság, mert a blogok gyorsan mozgathatóak, ha van rá érdeklődő, az meg tudja találni egy ilyen blokkolás után is.

Én csak sajnálni tudom ennek dolognak a kiötlőit, látszik, hogy nem igazán értenek a technikához...

Lencsés István 2012.11.10. 14:38:16

" .... A tervezett törvény bevezeti weboldalak ideiglenes vagy végleges hozzáférhetetlenné tételét. .... "

Nagyon helyes , megszűnne pár hazudozó anonim blog például .

grundigg 2012.11.10. 14:38:16

@jolaca: "A hatalom globális intézkedési-törvénykezési irányvonala, összképe szerinted a magyar interneten szervezkedő nemzeti/nemzetközi terrorizmus megtörését, illetve pár száz (ezer?) honi szexuálisan aberrált kiiktatását célozza - avagy a hatalom bebetonozásának (deklarált cél!) eszköze?"

Arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a rendőrök jogszabályban meghatározott esetben lőfegyvert használhatnak, a bíróságok embereket zárhatnak életük végéig börtönbe, az adóhatóság súlyos bírságokat szabhat ki stb. A fenti gondolatmeneted szerint ezek a lehetőségek a "hatalom globális intézkedési-törvénykezési irányvonala" alapján nem a bűnözők, adóelkerülők elleni fellépést, hanem a hatalom bebetonozását célozzák. Javaslom tehát feloszlatni a rendőrséget, a bíróságokat, az adóhatóságot és egyáltalán semmilyen hatalmat senkinek!

nál 2012.11.10. 14:38:16

@különvélemény:
Ugye nem vágod, hogy mi a különbség egy blog kommentjeinek moderálása és egyes oldalak komplett cenzúrázása között?

(Segítek: a kommentek moderálása nem sérti a jogodat a szabad vélemény-nyilvánításhoz.)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.11.11. 19:40:21

a Kommunista Ideológia Műhelye nem zavartatja magát realitásokkal, szakmaisággal, hanem alázatosan gránitba vési a Kiválasztott isteni iránymutatását

erre adott felhatalmazást a nép, a zemberek akaratával pedig a tartalomszolgáltatók sem helyezhetik magukat szembe

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.11. 19:40:22

@nál: de, azzal is vissza lehet élni. Hozhatnám példának az index fórumán folyó cenzúrát.

jolaca 2012.11.11. 19:40:22

@grundigg: Ejnye, pedig a nickedben szereplő márkanév mennyire megbízható csengésű!
Nézd, ha erre jutottál, legalább a "meglepő és mulatságos" kategóriában megállja a helyét. Holott érted Te jól, hogy a "törekvés, "irányvonal" alatt senki sem a mindig is létező igazgatási, rendfenntartási kategóriák megkérdőjelezését érti - én sem. Bár azt írom, senki, Te mégis ezt próbálod belemagyarázni; lelked rá. Mások számára az általam leírtak úgysem szorulnak külön kifejtésre.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.11.11. 19:40:22

@agregory: Persze, tudom, Észak-Korea meg Kína meg fasizmus, már itt toporognak az ajtóban, te majom.

Hát először is: "a magyar jogrendszer jelenleg is tartalmazza az ehhez szükséges eljárást ... Emiatt szükségtelen a készülő Btk.-ban további jogi szankció bevezetése,..."

Tehát a korlátozás lehetősége a fasisztáknak MÁR MOST IS a kezében van, vagyis akkor nincs itt semmi változás, nem igaz?

Hiszen ha a gyerekpornó vagy bármilyen súlyos bűncselekmény megszüntetése érdekében ráérne több heti aktatologatás után fellépni, akkor az eretnek gondolatok terjesztését sem tiltja jobban az eddigi rendszer. Csakhogy én valamiért mégiscsak fontosabbnak érzem, hogy lelőjenek egy veszedelmes, szinte minden egészséges ember szerint mielőbb megszüntetendő tevékenységet, mint hogy azért rettegjek, hogy 100-ból ezután csak 99 blogoló írhassa le azt, hogy Orbán Viktor hülye, cigány, zsidó, fasiszta, gazember, hazaáruló, komcsi, néger, buzi, alacsony, pocakos, és egyáltalán.

A hatalmat minden hatalom meg akarja tartani. Te is meg akarnád, ha nálad lenne a hatalom, nem gondolod? Attól, ha a bíróság elvileg befolyásolatlan, de mégiscsak számonkérhető tagja akár csak öt perc alatt – ahogy a kitűnő Amerikában látjuk, ugye? – megadja az engedély az alapjog megsértéséhez, én nem fogok attól félni, hogy belém fojtják majd a szót. Ha pedig egy kurucinfóba vagy valami más marhaságba akarják belefojtani a szót, akkor, ahogy OLVASHATTUK az elemzésben, ez nem fog sikerülni, mert rögtön elköltöznek. Akkor most mi is itt a probléma? Hogy lesz egy törvénycikkely, amely a szerintetek terrorizáló, de haszontalan beavatkozásra adna jogi lehetőséget?

@jolaca: "A bemutatott intellektuizáló mellébeszéd csak nevetségessé tesz."

Köszönöm a dicséretet, az "intellektualizáló"-t egy komment esetében én nem tartom bajnak, de te esetleg a "Sunáznám." mélységű kommentekhez vagy szokva, ezért olvasd el több nekifutásra azt a betűrengeteget, amit én eléd tárok ismét.

Egyébként ellenszenvet kommentben kifejezni nem valami sok, érvelni ellene egy magasabb fokú tevékenység. A komment ellen ÉRVELNI is.

"avagy a hatalom bebetonozásának (deklarált cél!) eszköze?"

Ez lenne az egyik leglényegesebb eszköz talán? Az, hogy a rendőr egy közönséges utasítással bármikor előállíthat és három napig jegelhet valami gyanúra hivatkozva, az neked csekélység? Ezt Orbánékkal is megcsinálták a rendőrök időnként, aztán lásd, mégiscsak ők győztek. Értesíts bennünket, ha majd a kormány blokkolja azt az oldaladat, amelyben jól kiosztod őket.

Mindenki jön azzal a paranoid baromsággal, mint amikor börtönbüntetéssel lett fenyegetve a kábítószer fogyasztása. Hogy itt aztán már fasizmus megy, bezzeg Európában, és hogy majd egy szál füves cigiért fiatalok ezreit csukják le évente! Az a gyanúm, hogy akit egyáltalán bármilyen terjedelmű szabadságvesztéssel büntettek kis mennyiségű kábítószer birtoklásáért, azoknak a listája bőven elférne azon a cigipapíron.

@LajosPataki: "nem elek otthon."

Bocs, de sosem bírtam, amikor olyanok szólnak bele itthoni dolgokba, akik kivonták magukat a problémáinkból.

Igen, pár hét késés már elég ahhoz, hogy egy csomó új fénykép kerüljön fel az oldalakra, új emberek találjanak rájuk, új ötleteket adjanak, ls új fényképek KÉSZÜLJENEK.

"Mert akkor ez -elmeleted alapjan- agyuval verebre este."

Ha kis gyerekeknek az életét megroppantó, a szexet egy nem feledhető rossz élménnyel végleg összekapcsoló bűnről van szó, akkor bizony lőjünk akár ágyúval is a verébre. Talán ezen kell spórolnunk szerinted?

De nem a pedofília az egyetlen rossz. Tudjuk, hogy a neten ma már bárki bárkivel kapcsolatba léphet, tulajdonképpen ellenőrizetlenül. Ezeknek a kapcsolatoknak egy része nem egyszerűen a hatalmat, hanem emberek százait veszélyeztetheti. Akkor bizony jöjjön csak az a piros gomb, és nem bánom, ha én nem az internetről fogom megtudni, hogy Orbán hülye, hanem csak úgy magamtól.